AKTIVITÁS FELNŐTTKORBAN
Kényeztető regenerálódás
Sportmasszázs
Az iszlám fürdőkben (hammam), Palesztinában és Szíriában is közismert volt. Az ókori masszázstechnikákból fejlődött ki az újkorban elterjedt módszerek két nagy csoportja, a klasszikus-, és a reflexzóna masszázs. A mai sportmasszázs alapjában véve öt alaptechnikából épül fel: vibrációból, simításból, gyúrásból, dörzsölésből és ütögetésből, melyeknek kombinációja alkotja a masszázsprogramot. Teljes cikk megtekintés
Aroma masszázs
Aromaterápiát már az ókori Egyiptomban is alkalmazták. Kleopátra (VII) szépségét kisugárzásának köszönhette, melyben nagy szerepet kapott az igen magas szintű szépségápolási ismeretek széles tárháza. Ha a mai modern Egyiptomba ellátogatunk, nem hagyhatjuk ki az ókori szépségről elnevezett masszázs specialitást, különösen akkor, ha élsportolók vagyunk. Ez az eljárás ugyanis összetett regenerációs hatást fejt ki a szellemileg-testileg-lelkileg fáradt egyénre. Miről is van szó? Teljes cikk megtekintés
Szauna, gőzfürdő, infraszauna
A szauna és gőzfürdő olyan váltakozó hőmérsékletű fürdő, amelynek során a test többször (kétszer-háromszor) felhevül, majd lehűl. Manapság már nemcsak az északi népek kultúrájában – különösen Finnországban- hanem szerte a világon igen népszerű lazító, regeneráló eljárás. Teljes cikk megtekintés
Masszázs (I.)
Már többezer évvel ezelőtt köztudott volt, hogy a masszázs a szervezet különböző részeire jótékony hatást fejt ki. A merev ízületet hajlékonnyá teszi, míg a gyenge ízületet megerősíti. A testedzések előtt és után is jól bevált módszer volt a frissítő illetve izomzat-regeneráló masszázs. A görög orvosok a reumás betegek gyógyítására használták, de az olimpikonok izomzatának lazítására ia előszeretettel alkalmazták. Az iszlám fürdőkben (hammam), Palesztinában és Szíriában is közismert volt. Az ókori masszázstechnikákból fejlődött ki az újkorban elterjedt módszerek két nagy csoportja, a klasszikus-, és a reflexzóna masszázs. Teljes cikk megtekintés
Hidroterápia
A vizes kezeléseket gyűjtőnéven hidroterápiának nevezik. Az 1800-as évek elején Priessnitz és Kneipp fejlesztette tovább, melynek gyökerei az ókori Görögországba nyúlnak vissza. Priessnitz a hidegvizes kezelést tartotta legfontosabbnak, amelyről azt vallotta, hogy a test megtisztulását eredményezi. Teljes cikk megtekintés
Hidegterápia
Az ember hőérzékelése a hideg és meleg érzeteket foglalja magában. A bőr a két ellentétes hőmérsékleti tartomány felfogására képes receptorok sűrű hálózatát foglalja magában. Teljes cikk megtekintés
Aktív felnőttek
Minden kezdet nehéz...azaz a kifogások
Kifogások...
- Nincs időm.
- Túl fáradt vagyok
- Egészségi állapotomat alapbetegségem miatt valószínűleg rontaná
- Félek a sérülésektől
- Nem engedhetem meg magamnak
- Nincs hozzá társam
- Túl hideg/ meleg/ szeles/esős stb. az idő
- Túl öreg vagyok
- Semmi lehetőség nincs testmozgásra a lakókörnyezetemen
- Nem tudom megoldani az utazást
- Soha nem voltam sportos alkat
- Félek, hogy nagyon elfáradok tőle
Még hosszasan sorolhatnánk a kifogásokat, hiszen aki nem akar mozogni, az mindig ki tud találni valami nyomós okot. Azonban mindenképp érdemes feláldozni a kényelmet és rászánni magunkat egy kis mozgásra. Nem kell mindjárt 30 perccel kezdeni, elég annak a harmada is, csak legalább próbáljuk meg!
...és hogyan legyünk úrrá a kezdeti nehézségeken?
- Állítsunk fel egy fontossági sorrendet és szakítsunk időt a testmozgásra. Legalább az esélyt adjuk meg egy kis fizikai aktivitásra, még abban az esetben is, ha csak pár percnyi időnk jutna rá. Ha nem megy másként, akkor használjuk ki a TV-műsorok közötti reklámidőt, vagy ételkészítés közben a forrási időt és végezzünk addig is néhány gyakorlatot.
- Csak a kezdet nehéz: minél többször végzünk testedzést, annál könnyebben mozgunk majd a következő alkalommal.
- A legtöbb egészségügyi probléma orvoslásában segít a rendszeres testmozgás. Negyven év felett azonban mindenképpen szükség van sportorvosi kivizsgálásra a mozgásprogram megkezdése előtt. Egészségügyi panasszal is érdemes kikérni a sportorvos véleményét, még mielőtt aktív életet kezdünk.
- Ha ügyelünk a bemelegítésre és levezetésre és nem végzünk hirtelen, nagy erejű mozdulatot edzés köben, akkor szinte minimálissá válik a sportbalesetek kialakulásának esélye.
- Számos olyan mozgásforma ismert, amely nem kerül pénzbe. A legegyszerűbb a gyaloglás.
- Ha egyedül nincs kedvünk mozogni, akkor próbáljuk bevonni valamelyik családtagunkat, szomszédunkat, barátunkat, hiszen nekik sem árt egy kis mozgás. Vagy egészen egyszerűen kávézás helyett gyaloglás közben beszélgessünk barátainkkal.
- Hidegben viseljünk kesztyűt, melegben menjünk be egy légkondicionállt bevásárlóközpontba és gyalogoljunk ott.
- A mozgásprogramot nem lehet későn elkezdeni, ez az egyik olyan fontos dolog, amelynek nincs felső korhatára.
- Legyünk aktívabbak otthonunkban is. Vigyük ki a szemetet, ézzük meg a postaládát, minden nap menjünk el a közeli közértbe.
- Az unalomnál jobban semmitől nem lehet elfáradni, a testmozgás pedig kifejezetten felfrissít.
- Nem kell feltétlenül sportolni ahhoz, hogy fizikailag aktívak legyünk: kertészkedjünk, gyalogoljunk, végezzünk több házimunkát stb.
-
Az edzéstervezés általános ismérvei
Manapság egyre többen választják a fitnesztermi edzéseket, a súlyzóval vagy ellenállással szemben végzett gyakorlatokat, amelyeket ú.n. kardio tréninggel egészítenek ki. A konditermek száma is szinte hónapról hónapra nő, így jóformán mindenki megtalálhatja a munkahelyéhez vagy lakásához legközelebb esőt. Az első alkalom megilletődöttségét a figyelmes és segítőkész munkatársak és a lelkes személyi edző egy pillanat alatt feledtetni tudja. Egy kis kérdezősködés, mérés után tudja, hogy milyen edzésprogramot célszerű követni. De vajon milyen szempontok alapján állítható össze az edzésterv? -
Felnőttek fizikai aktivitására vonatkozó ajánlások
A rendszeres testmozgás és a kiegyensúlyozott táplálkozás az élet kiteljesítésében és annak pozitív, aktív, egészséges megélésében játszik szerepet. -
Miért van szükség rendszeres testmozgásra?„A rendszeres testmozgás nem ad plusz éveket az élethez, de életet ad az évekhez.”
-
Kondíció, kondicionálás képességek, kondicionálás
A köznyelvben is gyakorta használt fogalom - nem csak sportolókra vonatkoztatva a kondíció. "Jó kondícióban van", vagy "rossz kondícióban van" mondjuk nem egyszer valakire, beszélünk kondicionálásról is, és bár többnyire helyesen használjuk, mégis sokan zavarban lennének ha a fogalom pontosabb meghatározására szorulnának -
Cukorbeteg vagyok, sportolhatok?
A cukorbetegség (diabetes mellitus) előfordulási gyakorisága sajnálatos módon évről évre nő hazánkban. Az ú.n. 2-es típusú diabetes a lakosság kb. 10-15%-át érinti. A meglehetősen gyors expanzió nagy részben az egészségtelen életmóddal, elhízással hozható összefüggésbe. Az alábbiakban a testmozgás szerepét tárgyaljuk. -
A rendszeres testmozgás hatása az emelkedett vérzsír szintekre
Ki ne hallott volna már az emelkedett koleszterin, ill. vérzsír szint veszélyeiről. Egy időben ennek köszönhetően tiltották a koleszterindús ételek fogyasztását, hiszen ebben látták a szív-érrendszeri betegségek megelőzésének egyik kulcsát. Az elmúlt évek során bebizonyosodott, hogy az egészséges táplálkozás mellett legalább annyira fontos a rendszeres testmozgás nem csak a magas koleszterin- és triglicerid szint megelőzése, hanem annak kezelése szempontjából is. -
Mire figyeljenek az asztmás emberek sportoláskor?
Ha az asztmás beteg, aki korábban nem sportolt, rendszeres testedzést kíván folytatni, mindenképpen tanácsos először kezelőorvosával konzultálnia, ajánlott a légzésfunkciós vizsgálatok elvégzése, esetleg terheléses vizsgálattal kiegészített légzésfunkciós vizsgálat végzése. -
A testösszetétel meghatározása és annak jelentősége a versenysportban és a rekreációban
A szervezet egészséges stabilitásának egyik feltétele az, hogy a szükséges építő anyagok az igényeknek megfelelő mennyiségben és arányban folyamatosan rendelkezésre álljanak hosszabb idő távlatában. -
InBody 720 készülék kitöltött eredménylapjaAz ABPM-ART Kft. a Biospace (InBody készülékek gyártója) kizárólagos magyarországi forgalmazója.
Doppingmentesen!
Doppingmentes Étrend-kiegészítő Katalógus / DOKK
A most induló – és rendszeresen aktualizált és feljesztett – „Doppingmentes Étrend-kiegészítő Katalógus” (DOKK) célja a legenyhébb megfogalmazás szerint is kaotikus, ellentmondásos étrend-kiegészítő világban támogatást nyújtani az ez iránt érdeklődőknek. A katalógusban szereplő gyártók által és az ő felelőségükkel a rendelkezésünkre bocsátott hiteles igazoló dokumentumok NAGY BIZTONSÁGGAL igazolják,hogy a felsorolt étrend-kiegészítők használata során a ELHANYAGOLHATÓ A KOCKÁZATA A VÉTLEN DOPPINGOLÁSNAK! Teljes cikk megtekintés
Címkefelhő
- Emésztő-és-immunrendszer
- Probiotikum
- Doppingellenőrzés
- Doppingkvíz
- Greenfjord
- Fehérjék
- Sportorvos lexikon
- Walmark
- Sportsérülés
- Medence és comb
- Vitaminok-ásványi-anyagok
- szex
- BeaCo
- Fej és nyak
- A mozgás típusai
- Dopping
- testmozgás fontossága
- Étrend-kiegészítés
- Táplálkozás
- Sportitalok-gélek
- Trec-Nutrition
- Speciális_termékek
- sportpszichológia
- Sportélettan
Bejelentkezés
Szavazás