Melyek a testedzés pozitív hatásai cukorbetegségben, és azok milyen mechanizmuson keresztül érvényesülnek?

Fizikai aktivitás hatására nő a cukor felhasználása az izmokban, javul a sejtek inzulinérzékenysége, ami részint az izmok véráramlásának fokozódásával, részint a cukor izomsejtekbe történő gyorsabb beépülésével és felhasználásával magyarázható. Mindennek eredményeként csökken a vércukor szintje. Tudjuk, hogy 2-es típusú cukorbetegségben csökken a sejtek inzulin iránti érzékenysége, ha tehát a testmozgás ezt javítja, logikus következtetés, hogy a cukorbetegségnek ebben a típusában az egyik leghatékonyabb kezelési módnak tekinthető a rendszeres testedzés, amelynek kedvező hatása már egyheti aerob jellegű testedzés után is kimutatható. A fokozott inzulinérzékenység az edzést követően 24-48 órán keresztül fennáll. A rendszeresen végzett testedzés növeli az izomzat tömegét is, ami további fokozott cukorfelhasználással jár. Mindez a kedvező adaptációs folyamatot jelent a cukoranyagcserében. A 2-es típusú cukorbetegség gyakran társul elhízással, a zsíranyagcsere zavarával és magas vérnyomással, az edzés ezekre is kedvezően hat.

Ezek a kedvező hatások 2-es típusú, vagyis inzulinnal kezelt cukorbetegségben kevésbé érvényesülnek. Az inzulin iránti érzékenység testedzés hatására ilyenkor is nő és ezért csökkenhet az inzulinszükséglet, de a betegségben alapvetően nem várható javulás. Másrészt viszont a testedzés egyéb céljai (az edzettségi állapot javítása, a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentése, az életminőség javítása, a társas kapcsolatok erősödése és a betegségtudat csökkenése) az 1-es típusú cukorbetegségben is érvényesül.

Egészségesek esetében a fizikai aktivitás hatására számos hormonális változás következik be, amelyek eredményeként fokozódik a vérbe jutó cukor mennyisége a mozgás energiaigényének kielégítése céljából. Az izomzat a szervezet által termelt inzulin segítségével a vérből a cukrot felveszi és a fokozott energiafelhasználáshoz szükséges fűtőanyagként elégeti, ezért a vércukor szintje egészséges esetben testmozgás közben is állandó marad, vagy csak minimálisan csökken. Ezzel szemben inzulinnal kezelt cukorbetegek esetében, ha nem elegendő a beadott inzulin mennyisége a hormonok hatására nő a vércukorszint (hiperglikémia), míg ha nagy az inzulin adagja, kórosan csökkenhet a vércukorszint (hipoglikémia). Mindez a testedzés, a diéta (szénhidrát mennyisége és elosztása), valamint az inzulin adagolásának gondos összehangolását teszi szükségessé, szoros együttműködést tételezve fel a beteg és orvosa részéről.

A 2-es típusú cukorbetegségben - ha a beteg nem szorul inzulinra - általában jóval kevésbé fenyeget a vércukorszintnek az előzőekben leírt jelentős változása, a hipo-, vagy hiperglikémia, ezért esetükben sokkal könnyebben végezhető rendszeres testedzés, ami annál is inkább szükséges lenne, mivel magára a betegségre hat kedvezően. (gémi ellentmondás, hogy míg az 1-es típusú cukorbetegek, akik általában fiatalok, többsége sportolni szeretne, s ez lehetséges is, de mint láthattuk, nem egyszerű, addig a 2-es típusú cukorbetegek, akik viszont idősebbek, súlyfelesleget cipelnek magukon, számukra a rendszeres testedzés életfontosságú lenne, gyakran csak nagy nehézséggel vehetők rá arra, hogy szakítsanak mozgásszegény életmódjukkal.

Utaltunk már rá, hogy a cukorbetegség számos szövődménnyel járhat. A szövődmények károsíthatják az ereket és az idegeket. A nagyobb erek károsodásának következménye a szívben a koszorúerek meszesedése, az agyi erekben pedig az agyi véráramlás zavarai. A kisebb erek károsodása következtében romlik a veseműködés, a szem ideghártyája ereinek a károsodása akár vakságot okozó látásromláshoz is vezethet. Az alsó végtagi erek károsodása viszont alsó végtagi érszűkületet, romló esetben üszkösödést okozhat, ami a láb amputációját is szükségessé teheti. Az idegek károsodása a perifériás idegek esetében érzészavart válhat ki, vagy égő, kínzó fájdalmat. Az egyes szerveket ellátó vegetatív idegek károsodása viszont súlyos szervi működési zavarhoz vezethet például a szívben, gyomorban, belekben.