Gondolatban képzeljünk el egy atlétikai versenyt. Észrevehetjük, hogy például a középtávfutók és sprinterek között óriási alkati különbség mutatkozik. Az a párszáz méter okozza ezt a látványos eltérést, amely a versenytáv között van vagy valami más? Az alkati differencia oka nem pusztán az edzésmódszer különbségéből adódik, hanem sokkal inkább az izomrostok aránya közötti eltérésből.

Háromféle izomrosttípus ismert: lassú rost (I-típus) és kétféle gyors rost (IIa és IIb). Hogy kinek milyen arányban és mennyiségben tartalmazza szervezete az egyes rostfajtákat, az a genetikától függ, azaz attól, hogy mit örökölt szüleitől, nagyszüleitől. Az edzésekkel izomrostjaink számát nem (vagy csupán elenyésző mértékben) lehet gyarapítani, csak az izomrostok térfogatát lehet növelni. Megfigyelések bizonyítják (Andersen et al., 2000), hogy azokból lesznek a jó hosszútávfutók, akik legalább 90 %-ban lassú izomrostot örököltek. Erre az izomfajtára ugyanis jellemző, hogy rendkívül ellenálló, viszont gyors és nagy erejű összehúzódásra képtelen, emellett térfogata nagyon nehezen növelhető, kevés szénhidrátot tud csak raktározni. Ezzel ellentétben a sprinterek rostösszetétele legalább 90 %-ban gyors rostból áll. Ez az a típus, amelynek térfogata a megfelelő edzésmódszerrel látványosan növelhető, nagyon gyorsan és nagy erővel képes összehúzódni, viszont hamar elfárad. A rosttípusok abban is eltérnek egymástól, hogy az összehúzódáshoz szükséges energiát más forrásból nyerik.

Az alábbi táblázat összefoglalja az izomrostok legfőbb tulajdonságait: