Fórum a titoktartási kötelezettséggel kapcsolatos etikai kérdésekről
Moderátor: Dobos József főszerkesztő (forrás: Sportorvosi Szemle)

VAN VÉLEMÉNYE? MONDJA EL, IRJA MEG!  KÖSZÖNÖM!

Az orvosi titoktartás egy sajátságos rizikófaktora a sportban  -  Nemes András - Simon Emese - a szerző a „SPORTJUS" Magyar Sportjogász Társaság elnöke és a TF Sportjogi Műhely vezetője, a társszerző a SPORTJUS" Magyar Sportjogász Társaság és a TF Sportjogi Műhely tagja.

„És ha olyat látok vagy hallok az orvosi kezelés közben vagy akár a terápia körén kívül az emberek életében, amit nem szabad kifecsegni, azt el fogom hallgatni abban a véleményben, hogy az efféle dolgokat szent titok módjára kell megőrizni."  (Részlet a Hippokrateszi eskü szövegéből)

 

Úgy tűnik, hogy hazánkban most jött el egy új egységes titok kódex elkészítésének az ideje. Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvényünket ugyanis kikezdte az idő, olyan új szempontok jelentek meg, amelyek lehetővé és szükségessé tették a titokkezelés paradigmaváltását. A jogszabály vélhetően továbbra is csak az állam és szolgálati titokra fog koncentrálni, nem mintha az egyéb jogszabályokban foglalt hivatali titoktartási kötelezettséget kevésbé fontosnak tartaná a jogalkotó, hanem éppen csak az aktuális politikai hangsúly-eltolódások miatt történik így.

Óriási előre lépés volt, amikor a 2007. évi CLXXXIII. törvény 205 § (1) bekezdésének d) pontja deklarálta, hogy csupán szolgálati titoksértés bűncselekménye esetén van helye titkos adatszerzésnek. Erre tekintettel többek között a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényt is módosítani kellett. Fontos törvényi garanciák épültek be a titkos adatszerzés eredményének megismerése vonatkozásában, amelyben súlyának megfelelő szerepet kapott az adatok megóvására vonatkozóan az ügyész, a titkos adatszerzést folytató nyomozó hatóság és mindenekelőtt természetesen az engedélyező bíró, illetőleg az ő igazgatási vezetője ismerheti meg. Úgy tűnik, tehát az állam „zárja a sorokat" az adatkiáramlás, és az adatok illetéktelen kezelésével kapcsolatos nem-kívánatos következményekkel szemben. Ki vigyáz azon-
ban a hivatali titoksértéssel kapcsolatos társadalmi viszony épségéhez fűződő érdeksérelmekre?

Már az ókori társadalmakban is felismerték, hogy az állami titkok mellett a magánszemélyek titkait is védelemben kell részesíteni, számos közösségben az orvosi titoktartás megsértése főbűnnek számított. A ti-
toktartás kötelezettségének követelménye mit sem változott az évezredek alatt, eme orvosokkal szembeni elvárás az összes létező orvosetikai kódexben szerepel, nem véletlenül. A sikeres gyógyítás feltétele ugyanis nagymértékben múlik azon, hogy a beteg a kezelés előtt és a kezelés során nagyfokú bizalommal legyen orvosa iránt, és minden lényeges és valós információt közöljön vele. A bizalom pedig csak akkor rendíthetetlen, ha annak van alapja, azaz a beteg „joggal" bízhat orvosa diszkréciójában. Ezt felismerve és az egyéni érdekeket előtérbe helyezve a legtöbb társadalom az orvosi titoktartást a jog eszközeivel is szabályozza. A titoktartás kötelezettségét nem csak orvosetikai kódexek tartalmazzák, így Magyarországon is számos törvényben szerepel, sőt a magántitokhoz való jog az Alkotmányban is helyez kapott. Követezzék némi ízelítő a magántitok megtartására vonatkozó magyar jogi szabályozásból:

 

I) 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányáról:

59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.

II) 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről:

81. § (1) Személyhez fűződő jogokat sért, aki a levéltitkot megsérti, továbbá aki a magántitok vagy üzleti titok birtokába jut, és azt jogosulatlanul nyilvánosságra hozza vagy azzal egyéb módon visszaél.

III) 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről (továbbiakban: Eü. tv.):

25. § Az orvosi titoktartáshoz való jog:  (1) A beteg jogosult arra, hogy az egészségügyi ellátásában részt vevő személyek az ellátása során tudomásukra jutott egészségügyi és személyes adatait (a továbbiakban: orvosi titok) csak az arra jogosulttal közöljék, és azokat bizalmasan kezeljék.

138. § Titoktartási kötelezettség: (1) Az egészségügyi dolgozót, valamint az egészségügyi szolgáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló más személyt minden, a beteg egészségi állapotával kapcsolatos, valamint az egészségügyi szolgáltatás nyújtása során tudomására jutott adat és egyéb tény vonatkozásában, időbeli korlátozás nélkül titoktartási kötelezettség terhel, függetlenül attól, hogy az adatokat közvetlenül a betegtől, vizsgálata vagy gyógykezelése során, illetve közvetetten az egészségügyi dokumentációból vagy bármely más módon ismerte meg.

XV. Fejezet: Egészségügyi szakértői tevékenység, 237 § (5) Az egészségügyi szakértőt a szakvéleményadáson kívül a tevékenysége során bármely módon tudomására jutott adat és egyéb tény vonatkozásában, időbeli korlátozás nélkül titoktartási kötelezettség terheli.

24 § Az egészségügyi dokumentáció megismerésének joga: 5) Amennyiben a betegről készült egészségügyi dokumentáció más személy magántitok-védelméhez való jogát érintő adatokat is tartalmaz, annak csak a betegre vonatkozó része tekintetében gyakorolható a betekintési (...) jogosultság.

IV) 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról:

2. § (E törvény alkalmazása során:)

2. különleges adat:

b) az egészségi állapotra (...) vonatkozó adat (...).

3. § 2) Különleges adat akkor kezelhető, ha

a) az adatkezeléshez az érintett írásban hozzájárul, vagy

b) a 2. § 2. a) pontjában foglalt adatok esetében, az nemzetközi egyezményen alapul, vagy Alkotmányban biztosított alapvető jog érvényesítése, továbbá a nemzetbiztonság, a bűnmegelőzés vagy a bűnüldözés érdekében törvény elrendeli;

c) egyéb esetekben azt törvény elrendeli.

V) 1997. évi XLVII. törvény az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről:

3 § (E törvény alkalmazásában:) (...) d) orvosi titok: a gyógykezelés során az adatkezelő tudomására jutott egészségügyi és személyazonosító adat, továbbá a szükséges vagy folyamatban lévő, illetve befejezett gyógykezelésre vonatkozó, valamint a gyógykezeléssel kapcsolatban megismert egyéb adat;

7. § A gyógykezelés céljából történő adatkezelés (1) Az adatkezelő - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel -, továbbá az adatfeldolgozó az orvosi titkot köteles megtartani.

III. fejezet, Adatkezelés az egészségügyi ellátó háló-zaton kívül35. § A nem egészségügyi intézményben
az adatkezelő a működése során tudomására jutott orvosi titkot köteles megtartani.

 

Láthatjuk, hogy a Magyar Köztársaságban az orvosi titoktartáshoz való jog több oldalról is garanciákkal körülbástyázott jogintézmény, kezdve az alkotmányos jogvédelemmel, a Ptk-beli személyhez fűződő jogok védelmén át egészen az Egészségügyi törvényig, és az adatvédelmi törvényekig.

Előfordul azonban, hogy az egyén érdekével (tudniillik a titok titokban maradásával) versenyre kel
a társadalom érdeke, és ez esetben ez utóbbi győze-delmeskedik. Sem erkölcsi, sem jogi dilemma nem merül fel abban az esetben például, amikor egy súlyosan fertőző betegről van szó, aki potenciális veszélyt jelent embertársaira. Ugyanez a helyzet, amikor egy bűntény megakadályozásáról van szó, vagy éppen a beteg saját gyógyulása kívánja meg a reá vonatkozó orvosi titok felfedését az ápolását végző személy előtt. Ezeket az eseteket maguk a törvények is kimerítően szabályozzák. Lásd: Eü. tv:

25 § (3) Az érintett beteg egészségügyi adatait annak hozzájárulása hiányában is közölni kell, amennyiben ezt

a) törvény elrendeli,

b) mások életének, testi épségének és egészségének védelme szükségessé teszi.

(4) Az érintett beteg hozzájárulása nélkül a beteg további ápolását, gondozását végző személlyel közölni lehet azokat az egészségügyi adatokat, amelyek ismeretének hiánya a beteg egészségi állapotának károsodásához vezethet.

 

A tárgyalt társadalmi érdekek között kitüntette szerep jut a sportnak. A sportban ugyanis egyéb érdekek is megjelennek, melyek az orvosi titoktartás szempontjából újabb, más területen ismeretlen érdekkonfliktust szülnek. A sportoló egészségi állapota ugyanis a megszokottnál tágabb személyi kört érint: az edzőknek, a csapatvezetőknek, menedzsereknek, szövetségi kapitányoknak, szponzoroknak, befektetőknek mind-mind érdekükben áll, hogy jól értesültek legyenek, hogy ideje korán megtudják, ha példának okáért a sportoló egy térdsérülése miatt előreláthatóan több évig képtelen lesz pályára lépni. Nem ritkán a közvélemény is éppoly kíváncsi egy kedvenc sportoló egészségi állapotára, mint esetleg a vetélytársai Magánérdekről és magántitokról tehát sportoló esetében csak elméletben szólhatunk. Nem szabad azonban elfelejtenünk azt, hogy a sportoló is „mezbe öltözött" állampolgár; elméletileg ugyanazok a jogok illetik meg őt, mint honfitársait. Ha megsérül, joga van például ahhoz, hogy a sérülésével és kezelésével kapcsolatos adatokat bizalmasan kezeljék, egy nővér se szivárogtassa ki a bulvársajtónak, és ha úgy gondolja, betegségének jellegét eltitkolja még az edzője elől is. Az éremnek ebben az esetben két oldala van, és nehéznek tűnik a konfliktus feloldása. A sportban megjelenő befektetők nyilvánvalóan azt szeretnék, ha a rizikó a lehető legkisebb mértékűre redukálódna, márpedig egy sérülés vagy betegség még a legkecsegtetőbb sportkarriert is romokba döntheti rövid idő, akár egyetlen perc alatt is. A sportoló szponzorai nem jótékonysási szervezetek, jól kiszámított üzleti érdekek állnak a háttérben. A befektetett pénz megtérülését várják nem kis haszonnal, hiszen éppen ez a szponzorálás lényege. Van-e joga eltitkolni a sportolónak például egy olyan izületi sérülését, amely miatt orvosai szerint nem alkalmas hosszú távú élsportra. Kereshet-e így szponzorokat, akik abban a reményben támogatják majd őt, hogy a következő olimpián is elindul, és hatalmas reklámot jelent majd a társaságnak. Felmerül a kérdés, hogy nem minősül-e egy ilyen szituációban a szponzorokat megtévesztő sportoló cselekedete csalárd magatartásnak? (Erre pedig még az sem mentség, hogy a szponzorok sokszor csalárd eszközeikkel - a túlzott siker orientált elvárásaikkal - olyan helyzetet teremtenek, amely szinte bele kényszeríti az élsportolókat a dopping csapdájába)

Vitathatatlan, hogy a sportolónak is joga van a magántitok védelméhez, és ez a tény törvényi szabályozás híján feloldhatatlan ellentétet szül a sportoló és az egészségi állapotára kíváncsi tömegek között. Nem lehet azonban azt sem egyértelműen megítélni, hogy vajon javítana-e a helyzeten a törvényi szabályozás, hiszen egy sportoló alkotmányos jogainak listája már így is eléggé foghíjas. Azzal, hogy a sportoló ezt az életutat választotta magának, lemondott egy sor alkotmányos jogáról (példának okáért az állami bírósághoz fordulás jogáról vagy akár a magánélethez való jogáról a whereabouts rendszer kapcsán), felvállalt egy sor többlet-kötelességet (például az ételek összetevőinek állandó kontrollálása a doppingellenes szabályozások kapcsán) és a gyakorlatban már így sem érvényesül az orvosi titoktartáshoz való joga, csak ez utóbbihoz a törvény még nem asszisztál.
A sportolót is megilleti (elméletileg) a titoktartáshoz való jog, erre vonatkozó kivételt nem találunk a törvényekben. Ugyanakkor gondoljuk csak végig, hogy például a doppingvizsgálaton átesett sportolónak nyilatkoznia kell arról, milyen gyógyszereket szedett az elmúlt tíz napban, de akár említhetjük a Therapeutic Use Exemption (Terápiás Alkalmazási Kivétel, továbbiakban: TUE) intézményét is, amikor is a sportoló kórtörténete nyitott könyvvé válik a gyakorlatban mindenki számára. Ha egy sportoló asztmás és betegsége miatt szedheti az egyébként tiltott asztmaellenes szereket, akkor arról mindenki: a sporttársak és a közvélemény is tud. Ezek a dolgok nem nagyon maradnak titokban egy sportoló esetében.

Annak ellenére, hogy láttuk, a hatályos egészségügyi szabályozás mennyire részletesen szabályozza az orvosi titoktartást, mégis azt kell mondanunk, a 2004-es olimpiai játékokon megbukott atléták első vádlói éppen orvosok voltak. Orvosok, akik a televízió nyilvánosságát kihasználva mutatták be a lehetséges manipulációt, betöltve ezzel azt a nem túl hasznos „néptanítói" küldetést, amely megismertette Magyarországgal az „öntés" fogalmát. Ezt már csak tetézte az osztrák ügyvédnő állandó médiaszereplése. Folyamatosan hangoztatta az ártatlansági vélelmet, amely a sport jogában tudvalevően nem létezik, a polgári perjogban használatos kategóriákban gondolkodott végig, amely a sportjogban szintén nem működik és végül a védelem stratégiája is elhibázott volt, de ezt a gondolatsort itt most nem kívánjuk folytatni...

Vajon hogyan lehet a média - akár jogosnak is nevezhető - kíváncsiságát kielégíteni úgy, hogy azzal együtt ne sérüljön a sportolók személyiségi joga, ne kerüljön veszélybe a sportág presztízse?

Az talán védhető álláspont, hogy amennyire a hagyományos keretek megengedik, óvakodni kell a nyilvánosságtól. Az ügyvéd, az orvos nyugodtan hivatkozhat arra, hogy ügyfele, páciense nem mentette fel a titoktartási kötelezettség alól és emiatt sem etikai, sem jogi lehetősége nincs az információadásra. Tapasztalhatjuk, hogy az efféle válaszok nem elégítik ki sem az újságírókat, sem az újságolvasókat. Mi lehet tehát a megoldás?    

Mondhatnánk természetesen azt is, hogy a sportbéli orvosi titoktartás problémáját a gyakorlat folyamatosan megoldja magától, magyarul minden kiszivárog, és mindenki tud mindenről. Ugyanakkor jogászként úgy véljük, nem volna szabad megengedni ilyen mértékű könnyelműséget, és a sportoló orvosi titoktartáshoz való jogát szabályozni kellene. Meg kellene határozni a kivételeket. De ez nem csak a törvény feladata lenne, hanem a szövetségeknek is célszerű lenne rendelkezniük erre vonatkozó szabályzatokkal, mind a sportoló, mind a szponzor, mind a közvélemény érdekében.

 

(forrás: Sportorvosi Szemle / 2007/04) 

VAN VÉLEMÉNYE? MONDJA EL, IRJA MEG!  KÖSZÖNÖM!