Vitaindító a titoktartási kötelezettséggel kapcsolatos etikai kérdésekről
Dobos József főszerkesztő (Sportorvosi Szemle):

Korunkban új értelmezést kap az orvosi titoktartási kötelezettség. A klasszikus hippokratészi eskü szerint az orvos semmilyen, a vizsgált illetve kezelt beteg számára hátrányos vagy a későbbiekben esetleg hátrányossá váló információt nem adhat ki. Ha valaki a környezete vagy médiumok számára önként jelenti be, hogy pl. prosztata gyulladása van, az az érintett magánügye, azonban orvostól, egészségügyi személyzettől ez az információ nem származhat! Ugyanakkor ha pl. a munkaalkalmassági vizsgálatokra vagy pl. a KRESZ tanfolyam előtti vizsgálatokra gondolunk, akkor egyértelmű, hogy bizonyos esetekben a vizsgált személlyel kapcsolatos betegségek nyilvánosságra hozása (nem a közvélemény) a munkaadó vagy közlekedési hatóság részére akár emberéleteket (mind az érintettét, mind véletlenszerűen bárki másét) menthet meg. A törvényi rendelkezések ilyen esetekben felmentést adnak a titoktartás alól. Az más kérdés, hogy ezekben az esetekben sem a médiumok felé közlendő a „hír".
Külön kérdés, ha mégis kiszivárog egy ismert, vagy munkája révén az emberek nagy részét érdeklő személyről betegsége, akkor ezt hogyan kezeli a sajtó, milyen körítéssel tájékoztatja a közvéleményt: „X súlyos beteg, munkáját nem tudja ellátni, ezért Y helyettesíti" vagy pedig „a legutóbbi vizsgálatok szerint X-nek előrehaladott májzsugorja (nemi betegsége, rosszindulatú daganata, agylágyulása, stb.) van". Ez már a sajtóetikai kérdés, nem lapunk feladata állást foglalni, de nem feledhető, hogy a jó ízlés határait átlépő hírek forrása általában nem az érintett vagy szűk családja, hanem nem ritkán az egészségügyben dolgozók között keresendő.
A sport sajátos világában szereplők értelemszerűen érdeklik a közvéleményt. Ha TV közvetítésben százezrek látják, hogy hordágyon visznek le egy sportolót, teljesen érthető, hogy a sajtó feladatának érzi (mint ahogy az is) a közvélemény tájékoztatását. Hol van az a határ, ameddig tájékoztathatunk? Nem lesz-e a későbbiekben a sérült számára hátrányos pl. egy átigazolás vagy új szerződéskötés során, ha ezrek emlékeznek a sérülésére illetve a pontos diagnózisra? Szabad-e ilyen esetben nem a valóságnak megfelelő tájékoztatást adni? Nem minden esetben történik alapos vizsgálat az új egyesület részéről. Ha viszont nem megfelelően tájékoztatunk, akkor az új egyesület kerül hátrányos helyzetbe. Az orvos mintegy a kalapács és az üllő közé kerül. Főleg a kisebb csapatsportok esetén, ahol az improvizáció gyakorlatilag kizárt és a szokottnál is nagyobb öszszeszokottságra van szükség (pl. páros vagy négyes csapatok - szinkronúszás, műugrás, kajak-kenu, evezés), az edzőt, az egyesületi vagy/és szövetségi vezetőket, csapattársakat is tájékoztatni kellene, ha nem garantálható, hogy a sérült vagy beteg tisztességgel fel tud készülni a következő fontos versenyre. Ha nem, azzal a csapattársak eredményességét, nem ritkán egzisztenciáját, az egyesület vagy szövetség „sorsát" kedvezőtlenül befolyásolhatja. Ha a sportoló sérülésének, betegségének híre illetéktelenek fülébe jut, a hír segíthet az ellenfélnek pl. más taktika kidolgozásában is.
Ezek a problémák nem kizárólag az élsportot érintik, hiszen alacsonyabb osztályú versengésben, helyi szinten is felléphetnek, ahol, ha munka mellett sportolnak, akár a „civil" munkavállalást is befolyásolhatják. Hogy látják a sportorvosi munkának ezt a részét jogászok, a médiumok képviselői, tapasztalt sportorvos, sportvezető? Mi a véleménye a sportolónak, edzőnek és a játékosügynöknek? A sok véleményből szintetizálható-e egy közös álláspont, ami a médiumok számára is elfogadható?

VAN VÉLEMÉNYE? MONDJA EL, IRJA MEG!  KÖSZÖNÖM!

Vélemények:

Hippokratésztől a doppingháborúig - Gallov Rezső (ny. államtitkár)

A sporttal kapcsolatos orvosi közreműködés, s az ezzel összefüggő etikai normák áttekintése nyomán meglehetősen zavaros kép tárul elénk és számos megválaszolatlan kérdés vetődik fel. A mögöttünk hagyott huszadik század a tudományok terén - és benne nyomatékosan az orvostudomány valamennyi ágazata - szinte alig követhető rohamos fejlődést tanúsított.

Részletes vélemény -->

Kolláth György alkotmányjogász, ELTE és a TF címzetes egyetemi docensének véleménye 

A sportolók egészségével, állapotuk érzékeny adataival, egyszersmind orvosaik információs helyzetével és titoktartási kötelességével kapcsolatos dilemmák megbeszélésére. Mindezek - a Szerkesztőség kérdései is - valóságos problémák, igazi ellentmondások, melyek „kezelésében" számos túlzás, egyoldalúság, antik nosztalgia vagy modernkori kihívás és félreértés tapasztalható.
Részletes vélemény -->

Érvényesek-e az etikai követelmények a sportegészségügyben? – dr. Jákó Péter – Országos Sportegészségügyi Intézet

A sportorvosnak számos olyan kihívással kell szembenéznie, amelyek „civil" betegekkel foglalkozó orvosok számára csak elvétve, kivételes alkalmakkor jelenthetnek problémát.

Részletes vélemény -->

Van jó megoldás? –Rodics Dániel - sportújságíró, a Magyar Röplabda Szövetség sajtófőnöke, a Nemzeti Sport korábbi röplabda és kajak-kenu sportágfelelőse

A bulvármédiumok népszerűsége miatt rendszeresen jelennek meg olyan információk a sportvilág szereplőiről, amelyekhez senkinek semmi köze. Ilyenek a sérülések, betegségek részletei is. A hazugság, elhallgatás nem tanácsos, mert manapság mindenre hamar fény derül, ugyanakkor természetesen a fennálló rend sem megfelelő.

Részletes vélemény -->

Tragiko - média  -  Zentai Nóra (Szerkesztő-riporter - MTV TeleSport)

Információközlés, szórakoztatás, értékesítés, nevelés - a média feladta címszavakban. Ezek közül talán a legfontosabb a hírek átadása a „minél többet és gyorsabban, ráadásul a mindenkinél előbb" elv alapján. Csoda-e ezek után, hogy a hippokratészi esküt napjainkban egyre kevésbé veszik figyelembe?

Részletes vélemény -->

Az orvosi titoktartás egy sajátságos rizikófaktora a sportban - Nemes András - Simon Emese (SPORTJUS)®

Úgy tűnik, hogy hazánkban most jött el egy új egységes titok kódex elkészítésének az ideje.  

Részletes vélemény -->

(forrás: Sportorvosi Szemle / 2007/04)