Tanácsok futóknak

ÚJ KÖNYV - A test izomzatának edzése

ÚJ KÖNYV - A test izomzatának edzése

Ne akarjon úgy edzéseket vezetni valaki, hogy a gyakorlatok, az edzések anatómiai, élettani háttere ismeretlen számára. Az ismeretlen mindig veszélyeket tartogat, főként a végrehajtás részvevői részére. Amit az Edző mond, az „Szentírás”, hiszen Ő a szakember. Ez bizalom és egyúttal kiszolgáltatottság is a sportoló részére, ami az Edző felelősségét helyezi előtérbe. Teljes cikk megtekintés

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás című könyv

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás című könyv

"Egy könyvet szeretnék bemutatni, mely messzemenően alkalmas a (sport)táplálkozástani ismereteink megalapozására, bővítésére. Tihanyi András grandiózus műve, a Teljesítményfokozó sporttáplálkozás régóta váratott már magára. Mindezidáig magyarul nem volt olvasható ehhez hasonló igényes és a teljességre törekvő munka, amelyet örömmel üdvözölt a táplálkozástanban érdekelt közönség. A hiánypótló mű nem titkolt célja, hogy a reklámkiadványok, a bulvársajtó, elavult eredményeken alapuló összefoglaló könyvek, esetleg anyagi önérdekek alapján dolgozó táplálkozás-celebek, kóklerek és ál-szakemberek nyújtotta dzsungelben könnyebben el tudjon igazodni az ember. Teljesítménycentrikus szemlélet alapján közelít a sporttáplálkozáshoz, e bázisról kísérli meg megingatni a hazánkban megkövesedett egészségmegőrzés-centrikus beállítottságot." Teljes cikk megtekintés

Futók leggyakorbii panaszai

Futók leggyakorbii panaszai

Melyik az a sport, melynek világszerte milliók hódolnak, hiszen olcsó, bárki számára elérhető, nem szükséges hozzá felszerelés, csupán egy jó cipő, és remekül edzi nem csak a vázizmokat, de a szívet is? A válasz egyértelmű: a futás. És melyik az a sport, melynek gyakori velejárója a térd- és a sarok fájdalma, az Achilles-ín gyulladása, illetve a vádli belső részének fájdalmas húzódása? A válasz sajnos itt is sokak számára nyilvánvaló: ez is a futás. Tekintsük át a futók leggyakoribb mozgásszervi panaszait, a leghatékonyabb terápiás módszereket, és a megelőzés lehetőségeit, hogy a futásnak csak a jó oldalát ismerhessük! Teljes cikk megtekintés

A levegőszennyezettség és a sport

A levegőszennyezettség és a sport

A sportolók szervezete a levegőben esetleg előforduló, egészségre káros anyagok hatásának fokozottabban ki van téve, mint a lakosság egyéb rétegei. Különösen veszélyeztetettek a hosszú távon versenyző (és edző) sportolók. Teljes cikk megtekintés

Figyeld a zenét

Figyeld a zenét

Gyakran ajánlják a sportolóknak, hogy hallgassanak zenét a verseny előtt. De miért is? Elég egy olyan zenét kiválasztani a sportolónak, amit szeret? A válasz természetesen nem, semmi sem lehet ilyen egyszerű ... Teljes cikk megtekintés

Az Achilles-ín sérülései - futók leggyakoribb mozgásszervi panaszai és megoldásaik

Az Achilles-ín sérülései - futók leggyakoribb mozgásszervi panaszai és megoldásaik

Tekintsük át a futók leggyakoribb mozgásszervi panaszait, a leghatékonyabb terápiás módszereket, és a megelőzés lehetőségeit, hogy a futásnak csak a jó oldalát ismerhessük! Teljes cikk megtekintés

Térd körüli panaszok - futók leggyakoribb mozgásszervi panaszai és megoldásaik

Térd körüli panaszok - futók leggyakoribb mozgásszervi panaszai és megoldásaik

Tekintsük át a futók leggyakoribb mozgásszervi panaszait, a leghatékonyabb terápiás módszereket, és a megelőzés lehetőségeit, hogy a futásnak csak a jó oldalát ismerhessük! Teljes cikk megtekintés

Futók teljesítményfokozása: igazolt módszerek

Futók teljesítményfokozása: igazolt módszerek

Ahhoz, hogy egy anyag vagy módszer teljesítményfokozó hatását megítéljük, át kell tekintenünk használatának megalapozottságát és a módszerrel elvégzett tudományos kutatásokat. Teljes cikk megtekintés

Gyógynövények a sportban

Szorongás, versenydrukk, stressz csökkentése - gyógynövények a sporttáplálkozásban

Szorongás, versenydrukk, stressz csökkentése - gyógynövények a sporttáplálkozásban

A sportteljesítményre közvetetten a teljesítmény szorongás, a versenydrukk, a stressz csökkentésén keresztül is lehet hatni. Számos kiváló növény ismert a környezetünkben, amelynek szedatív - anxiolitikus, altató, vagy éppen hangulatjavító - szorongást oldó aktív komponense hasznos. Teljes cikk megtekintés

Adaptogén gyógynövények - gyógynövények a sporttáplálkozásban

Adaptogén gyógynövények - gyógynövények a sporttáplálkozásban

A sportolók azon vágya, hogy a teljesítményük javuljon évszázadokra nyúlik vissza, valahol az első versenyek, nemzetközi megmérettetések, olimpiák idejére. Világszerte a sportolók 40-60 %-a fogyaszt valamilyen étrend-kiegészítőt Teljes cikk megtekintés

Összpontosítás fokozása, a kognitív funkciók javítása - Gyógynövények a sporttáplálkozásban

Összpontosítás fokozása, a kognitív funkciók javítása - Gyógynövények a sporttáplálkozásban

A sportteljesítményt nagyban befolyásolja a motoros és a mentális funkciók összhangja, ez utóbbin belül is a kognitív funkciókhoz tartozó koncentrációs készség, az összpontosításra törekvés minél magasabb szintje. Ebben segíthetnek bizonyos növények kivonatai. Teljes cikk megtekintés

Sportorvos

Nyomtat Küldés

Sportorvosi vizsgálat - mire számíthatsz?

Versenyezni néhány sportág kivételével kizárólag érvényes sportorvosi engedéllyel lehet. A sportorvosi alkalmassági- és időszakos szűrővizsgálatok célja a betegségek, sérülések, illetve az ezekre hajlamosító kockázati tényezők kiszűrése.

Versenyezni néhány sportág kivételével kizárólag érvényes sportorvosi engedéllyel lehet. A sportorvoslás törvényi kereteit a sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint az ezalapján készült 215/2004. (VII.13.) kormányrendelet rögzíti.
A sportorvosi alkalmassági- és időszakos szűrővizsgálatok célja a betegségek, sérülések, illetve az ezekre hajlamosító kockázati tényezők kiszűrése.

A vizsgálatokat 18 éven aluli versenyzőknél félévente, 18 éven felüliek esetében évente szükséges elvégezni, célszerűen a versenyszezon kezdete előtt mintegy 4-6 héttel. A sportorvosi vizsgálatnak több eleme van.
Sportágtól függetlenül a sportorvosi alkalmassági és szűrővizsgálat kötelező elemei:
anamnézis felvétele (egységes kérdőív alapján) fizikális vizsgálat, testalkat vizsgálata (testtömeg- és testmagasság mérése, testtömeg-index (BMI) kiszámítása), szív-, keringési rendszer vizsgálata (vérnyomás, pulzus, szívhangok), légzőrendszer vizsgálata, mozgásszervek vizsgálata, idegrendszer vizsgálata (reflexek, fájdalomérzet stb.), a sportorvos beutalása alapján EKG- és vizeletvizsgálat, ortopédiai vizsgálat. Az anamnézis felvétele a sportorvosi vizsgálat egyik legfontosabb része. A kérdőív gondos - 18 év alatt szülői segítséggel - történő kitöltése lehetővé teszi az egészségügyi problémák jelentős részének kiszűrését.

Különböző sportágak, különböző vizsgálatok

Egyes sportágak esetén kötelező lehet szemészeti, fül-orr-gégészeti és/vagy ideggyógyászati vizsgálat is.
Szemészeti vizsgálatokat többnyire az ún. kontakt sportok (pl. labdás csapatsportok, küzdősportok), illetve a jó látásélességet feltételező sportok (pl. lövészet, íjászat) esetén írják elő. Fül-orr-gégészeti vizsgálatokat a légutakat különösen igénybe vevő sportágak (autó-motorsport, úszás, búvárúszás, műugrás, vízilabda és hegymászás) versenyzőinél kell elvégezni.
A neurológiai szakorvosi felmérés autó-motorsportok, illetve küzdősportok esetén kötelező.
Néhány sportágban (pl. birkózás, cselgáncs, karate, súlyemelés) alkalmassági vizsgálat kell, hogy megelőzze az időszakos sportorvosi szűrővizsgálatot de ez önmagában versenyzésre nem jogosít. A két vizsgálat között el kell telnie egy minimális időszaknak, mely az ún. kivárási idő. A kivárási időt a sportág technikai elemeinek megfelelő elsajátítása céljából iktatják a két vizsgálat közé.


A versenyzési engedély - mikor nem adható ki?

A versenyzési engedély megadásakor a sportorvosnak több szempontot kell mérlegelnie betegségek vagy kóros állapotok észlelése esetén. Például, hogy az elváltozás fokozza-e a sportoló sérülésének vagy egyéb megbetegségének kockázatát? A sportoló veszélyeztetheti-e környezetét, sporttársait? Ha a páciens megfelelő kezelésben részesült, akkor sportolhat-e biztonságosan? Amennyiben bizonyos sportágak űzése kockázatos, javasolható-e valamilyen más sportág?
Mindezek figyelembevételével a sportorvos döntése a jelenlegi rendelkezés értelmében lehet:

 

ALKALMAS/VERSENYEZHET
vagy
NEM ALKALMAS/NEM VERSENYEZHET.

 

Ha a vizsgálat során valamilyen múló, vagy jól kezelhető kórállapotot talál a sportorvos, akkor javasolt kezelés, vagy időszakos kontroll (pl. vérnyomás ellenőrzése 1 hónap után) adhat feltételes alkalmassági vagy versenyzői engedélyt.
A sportorvos azonban dönthet úgy is, hogy a sportoló átmenetileg nem alkalmas/nem versenyezhet. Ebben az esetben a későbbiekben, esetleges további vizsgálatok, kezelés vagy rehabilitáció után lehetséges újabb döntés.
Amennyiben az észlelt elváltozás vagy betegség súlyossága indokolja, úgy a sportorvos bizonyos sportágakra vonatkozóan véglegesen dönthet úgy, hogy a sportoló nem alkalmas, illetve nem versenyezhet.

Kapcsolodó cikkek

Bejelentkezés

Regisztrálok Elfelejtettem a jelszavam

Szavazás

Szerinted melyik a leghatásosabb regenerációs technika?

Szerinted melyik a leghatásosabb regenerációs technika?

Az edzés és regeneráció szoros kölcsönhatásban áll egymással. Ha a tréning magas intenzitást igényel vagy hosszú ideig tart, akkor több időre van szükség a szervezet energiaszintjének helyreállításához, az izmok-, szervek-, szövetek-, sejtek- működésbeli restaurációjához és nem utolsó sorban a lelki folyamatok egyensúlyba hozásához.











Étrend-kiegészítők, készítmények

ELŐFLÓRÁT TARTALMAZÓ ProGastro AKTÍV  készítmény

ELŐFLÓRÁT TARTALMAZÓ ProGastro AKTÍV készítmény

A készítményben 6-9 féle jótékony hatású hasznos baktérium van, melyek a bélcsatornában is megtalálhatóak. Mivel az immunrendszer sejtjeinek 70-80%-a a bélfalban található, az egészséges bélflóra nélkülözhetetlen az immunrendszer kiegyensúlyozott működéséhez, ezzel hozzájárulhat különböző baktériumok, vírusok, gombák okozta légúti, húgyúti, nőgyógyászati fertőzések elleni védekezéshez. Teljes cikk megtekintés

Magnesium-Diasporal® 400 EXTRA magas dózisú ivógranulátum 400 mg magnéziummal

Magnesium-Diasporal® 400 EXTRA magas dózisú ivógranulátum 400 mg magnéziummal

A magnézium fontos az izmok, a szív és az idegek működéséhez OÉTI notifikációs szám: 6569/2010 Teljes cikk megtekintés

Greenfjord – Recover Sports Nutrition italpor

Greenfjord – Recover Sports Nutrition italpor

A Restitution italpor egy Norvégiában kifejlesztett új sporttáplálkozási termékcsalád képviselője. A kimerítő edzések, illetve versenyek utáni gyors funkcionális és strukturális felépülést célozza meg. Optimális feltételeket biztosít az izomszövetben a felépülési folyamatok mielőbbi beindulásához. A termék előállítása a tudomány mai állását tükröző kutatásokon alapul, melyek a teljesítményorientált sporttáplálkozásra irányulnak. A készítményt a nórvég kerékpározók csapata tesztelte a Tour de France és Giro d’Italia versenyeken. A norvég hegymászók is tesztelték a Himalájában Teljes cikk megtekintés

Betegség esetén doppingmentesen használható gyógyszerek, készítmények

Betegség esetén doppingmentesen használható gyógyszerek, készítmények

A Sportorvos Portál gyógyszerésze összeállította a sportolóknál leggyakrabban előforduló panaszokra használható, vény nélkül is kiválható készítmények listáját. Minden, a listában szereplő készítmény összetételét ellenőriztük (a www.antidopping.hu oldalon), hogy CSAKIS DOPPINGMENTES TERMÉK SZEREPELJEN! De fontos tudni, hogy a lentebb olvasható ismertetők, információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik az orvos általi alapos vizsgálatot, a pontos diagnózist és az orvosi terápiás/kezelési javaslatot! Riasztó, súlyosbodó vagy tartósan fennálló tünetek esetén szükséges az orvos felkeresése! Teljes cikk megtekintés

Doppingmentes Étrend-kiegészítő Katalógus / DOKK

Doppingmentes Étrend-kiegészítő Katalógus / DOKK

A rendszeresen aktualizált „Doppingmentes Étrend-kiegészítő Katalógus” (DOKK) célja a legenyhébb megfogalmazás szerint is kaotikus, ellentmondásos étrend-kiegészítő világban támogatást nyújtani az ez iránt érdeklődőknek. Az étrend-kiegészítők fogalmát oldalunkon annak nem rendeletben megfogalmazott szűkebb, hanem tágabb, köznapi szóhasználat és gyakorlati tapasztalatok szerint meghatározott értelmében használjuk. Teljes cikk megtekintés

Életmódváltók

Hányszor hallottuk már?

Hányszor hallottuk már?

Sokan és sokszor hallottuk már ezeket: Életmódváltás! Diétázzon! Fogyjon le! Mozogjon többet! Mindenki érti, hogy a szavak mögött mi rejtőzik, miért kaptuk ezeket a tanácsokat? Teljes cikk megtekintés

Lehet nulláról kezdeni

Lehet nulláról kezdeni

Saját történetemen keresztül szeretnék kedvet csinálni a mozgáshoz mindazoknak, akik nem, vagy keveset mozognak. Élő példa vagyok arra, hogy igenis lehet nulláról kezdeni. Motiváció és akarat szükségeltetik hozzá, de legfőképpen az, ami fejben dől el, az elhatározás. Teljes cikk megtekintés

Az öregedés biológiája

Az öregedés biológiája

Az öregedés a normális életműködések csökkenése, amely a születés után kezdődik, a nemi érés után gyorsul fel, és az adott faj egyedeire jellemző maximális élettartam végéig folytatódik. Teljes cikk megtekintés