SÉRÜLÉSEK TESTTÁJANKÉNT
Legális teljesítményfokozás
Sportolók SPORTTÁPLÁLKOZÁSI, TELJESÍTMÉNYFOKOZÁSI támogatása
"Gyorsabban, magasabbra, erősebben, Rád szabott étrenddel". Sporttáplálkozási Teamünk tagjai közel 20 éves gyakorlati és elméleti múlttal rendelkeznek, 1.000 feletti gyerek, utánpótlás és felnőtt (köztük több mint 200 válogatott és olimpikon) sportolónak, illetve csapatoknak segítettek! Magyarországon egyedüliként a témához kapcsolódva két könyvet adtunk ki, illetve online formában is 200 feletti saját cikket publikáltunk. Teljes cikk megtekintés
Sportolók SPORTPSZICHOLÓGIAI támogatása
Röviden a sportpszichológiáról: a sportolók és a szakemberek számára nyújt segítséget, egy a sporttal kapcsolatos problémájukban. A találkozások célja helyzetenként változó, közös megállapodáson alapul. Az ehhez vezető úton vannak ellenőrző pontok, amikor a sportoló visszatekinthet, honnan indult és hová jutott. A személyes fejlődésben lehet nyomon követni a találkozások eredményességét. A sportpszichológus az eszközt adja meg a sportolónak, hogy elérje a céljait. A közös munka terepe széleskörű, lehet sportolókkal, csapatokkal, edzőkkel, sportszakemberekkel, egyesületekkel, sportiskolákkal... Teljes cikk megtekintés
Sportsérülés
Az izomsérülésekről általában
A zúzódás direkt trauma, ütés hatására következik be, az izom a csonthoz nyomódik. Kontakt sportokban gyakori, általában nagy vérömleny (haematoma) alakul ki, több izomrekeszt is érinthet.
A húzódás és szakadás nem közvetlen külső behatásra következik be. Rövid ideig tartó robbanásszerű mozgás vagy hirtelen megállás ill. lassítás, hirtelen gyorsulás vagy ezek kombinációja esetén az igénybevétel nagyobb, mint az izom teljesítő képessége. Ez az izom-ín túlfeszülését, a szövetek szakadását eredményezi vérömleny és duzzanat kíséretében.
Izom-ín egységben majdnem mindig az izom sérül először. A szakadások túlnyújtás, túlterhelés miatt gyakran az izmok felszíni részén vagy tapadásánál következnek be. A szakadás lehet részleges, vagy teljes.
Tünetek, a sérülés súlyossága
Általában a sérülés húzódás-zúzódás érzéssel jár, gyakran pattanó hang is hallatszik. A sérüléskor éles, szúró a fájdalom, későbbiekben nyugalomban gyakran csak enyhe. Duzzanat, vérömleny jelenik meg, helyi nyomásérzékenység alakul ki. A környező izületek mozgásai korlátozottá válhatnak, izomerő-csökkenés (a fájdalom hatására) alakul ki. Izomspazmus, az izomzat helyi kötöttsége jelenhet meg. Teljes szakadás esetén behúzódás („lyuk"), ill. a csonk tapintható.
A sérülések súlyosságát többféleképpen lehet megitélni. A Jervinnen-beosztás szerint a sérülés I fokú, ha néhány rost szakadása következik be az izomhüvely sérülése nélkül, II fokú több izomrost szakadása esetén, ha vérömleny is képződik, III fokú sérülés esetén sok izomrost elszakad, az izomhüvely is sérül, IV foknál az izom és az izomhüvely (fascia) teljes szakadása következik be. Egy másik beosztás az izom által mozgatott ízület mozgásbeszűkülésén alapul. Az I. fokú minimálisan, II.fokú jelzetten, III.fokú kifejezetten befolyásolja a mozgásterjedelmet.
Ha az izmot körülvevő kötőszövetes tok is sérül, izomsérv alakulhat ki.
Azonnali tennivalók (elsősegély)
• P rotection (védelem - külső rögzítés,tehermentesítés)
• R est (pihenés - kímélet, relatív pihenés)
• I ce (jegelés - azonnal megkezdhető)
• C ompression (kompresszió - rugalmas pólyázás)
• E levation (felpolcolás)
A pontos diagnózis megállapításáig tehermentesítés (karfelkötés, mankózás).
Orvosi tevékenység
Dignosztika
Fizikális vizsgálat sokszor elég (aktív és passzív próbák), röntgen csak indokolt esetben. Az ultrahang vizsgálat célja a vérömleny helyének, méretének meghatározása, punkció szükségességének elbírálása, azonban a vizsgálatot csak 24 óra eltelte után érdemes elvégezni, addig kevéssé informativ. CT, MR vizsgálat kivételesen lehet indokolt.
Kezelés
Lényege a fájdalom csökkentése, nyugalomba helyezés, kompresszió, jegelés, felpolcolás az első 24-48 órában, függetlenül a súlyosságtól. Később szükség szerint punkció, fizikoterápia, gyógyszeres kezelés (vérömleny felszívódást segítők, fájdalomcsillapítók, keringésjavítók), ritkán kórházi megfigyelés vagy ápolás.
További cél a teljes mozgásterjedelem helyreállítása, fontos a korai mobilizálás, ez a sérült vázizom sikeres kezelésének alapja. Ezt követi a funkcionális rehabilitáció, kezdetben passzív, később aktív stretching a fájdalom határig, majd a normál izomerő fokozatos visszanyerése. Mindezekhez gyógytornász segítsége szükséges.
Műtéti kezelés ritkán indokolt, amennyiben szükséges, célja a véralvadék eltávolítása, a szakadt rostok folytonosságának helyreállítása, a hegképződés minimalizálása és a szövődmények elhárítása. Szinergisták nélküli izmoknál gyakrabban (pectoralis major, biceps brachii) kerül sor műtétre.
Sportba való visszatérés
Fájdalommentesség, teljes ízületi mozgásterjedelem, ellenoldali izomerő 90%-a (objektív erőméréssel pontosítható).
Megelőzés
Bemelegítés-stretching (megemeli az izmok hőmérsékletét, nő a flexibilitás, növekszik az izomteljesítmény, fáradékonyság csökken, sérülékenység esélye csökken).
Túlterhelés elkerülése. Sérülés után a túl korai terhelés és az agresszív rehabilitáció kerülése.
Megjegyzések
Az izomsérülések gyógyulási ideje hosszú, a különböző orvosok kezelési elvei nem egységesek.
A vérömleny megjelenése napokat késhet, és a gravitáció miatt a végtagon a sérülésnél lejjebb helyezkedik el.
Ultrahang-kezelés és masszázs csak minimum 3 nap után engedélyezett.
Legfontosabb veszélyek: újrasérülés, a hegszövet elcsontosodása (myositis ossificans), fájdalmas hegszövet képződés.
Rizikótényezők
Bemelegítés, stretching hiánya. Túl feszes izomzat. Hideghatás.
Rövid időtartamú extrém terhelés.
Meggyengült izom: edzéshibák, túlterheltség, fáradtság, korábbi sérülés (heg-kevéssé elasztikus), szteroid-mellékhatás, inaktivitási izomgyengülés.
-
A térd törései
Sportolóknál leggyakrabban a térdkalács (patella) törése következik be, ezt követik a sípcsont fejének törései. A combcsont törése térd körül ritkább. -
Fogsérülések
A fogak kitörhetnek, letörhetnek, kilazulhatnak, vagy teljesen elmozdulhatnak ellenféllel, saját társsal történő ütközés vagy egy sporteszközzel okozott direkt ütés következtében -
Kéztőcsontok instabilitásaA kéztőcsontok kóros elmozdulása vagy ficama mindenképpen súlyos szalagsérüléssel jár.
-
IzomhúzódásNagy erőhatásra a lábszár izomzatban túlfeszülés keletkezik. Jellemzően excentrikus terhelés (izomfeszülés egyidejű összehúzódással) váltja ki. Túlterhelés, bemelegítés hiánya hajlamosít
-
Izomgörcs
Az izomzat spontán (akarattól független), erős, tartós, fájdalmas összehúzódása. Leggyakoribb a vádliban, minden alsó végtagot terhelő sportágban előfordul. Oka lehet túlterhelés, emellett folyadékhiány, ionegyensúly zavar, keringési zavar is szerepet játszhat. -
Krónikus compartment szindróma
A compartment szindróma olyan tünetek együttese, melyeknek közös eredete egy zárt anatómiai térben kialakult nyomásemelkedés, következményes keringészavarral és funkció-károsodással. Kialakulásának hátterében egyrészt az izomrekesz tartalmának növekedése, másrészt az izomrekesz méreteinek csökkenése állhat -
Derék izomhúzódás, szakadás
A felnőtt sportolók háti és derékfájdalmának gyakori oka izomhúzódás vagy szalagszakadás, ami serdülőknél ritkábban fordul elő. Hajlamosak ilyen húzódásra az alkatilag merev sportolók, leginkább azok, akiknél nagyon feszesek az ágyéki vagy a combhajlító izmok. Rossz edzésmódszer, helytelen emelési technika, hirtelen összehúzódások is okozhatnak izomhúzódást -
Küzdősportolók sérülései
A küzdősportok nevüknek megfelelően magukban hordozzák a sérülések lehetőségét. Az a sportoló, aki hosszútávon győztes akar lenni, maradni, nem engedheti meg magának, hogy a sérülésekkel való küzdelemben alulmaradjon. A győzelem csak akkor lehetséges ellenfelünk felett, ha kiismertük természetét, gyengéit. A sportsérülés is ellenfél, amit akkor győzhetünk le hatékonyan, ha pontos információink vannak róla. -
Hegyikerékpározás - túlterhelések elkerüléseMegfelelő testhelyzet – túlterhelések elkerülése
Doppingmentesen
Könyvajánló: Teljesítményfokozó sporttáplálkozás
Hazánkban a sporttáplálkozásban - ahogy a sporttudomány más témaköreiben is - az egészségcentrikus megközelítés terjedt el, pedig ezen szemléletet az alkalmazott gyakorlat sok esetben a sportoló egészségének megóvása érdekében is cáfolja! Ez az „egészségcentrikus\" szemlélet - az egészség mint cél - tudathasadásos helyzetet eredményez. Teljes cikk megtekintés
Betegség esetén doppingmentesen használható gyógyszerek, készítmények
A Sportorvos Portál gyógyszerésze összeállította a sportolóknál leggyakrabban előforduló panaszokra használható, vény nélkül is kiválható készítmények listáját. Minden, a listában szereplő készítmény összetételét ellenőriztük (a www.antidopping.hu oldalon), hogy CSAKIS DOPPINGMENTES TERMÉK SZEREPELJEN! De fontos tudni, hogy a lentebb olvasható ismertetők, információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik az orvos általi alapos vizsgálatot, a pontos diagnózist és az orvosi terápiás/kezelési javaslatot! Riasztó, súlyosbodó vagy tartósan fennálló tünetek esetén szükséges az orvos felkeresése! Teljes cikk megtekintés
Doppingmentes Étrend-kiegészítő Katalógus / DOKK
A most induló – és rendszeresen aktualizált és feljesztett – „Doppingmentes Étrend-kiegészítő Katalógus” (DOKK) célja a legenyhébb megfogalmazás szerint is kaotikus, ellentmondásos étrend-kiegészítő világban támogatást nyújtani az ez iránt érdeklődőknek. A katalógusban szereplő étrend-kiegészítők gyártók által és az ő felelőségükkel a rendelkezésünkre bocsátott igazoló dokumentumai NAGY BIZTONSÁGGAL igazolják,hogy a felsorolt étrend-kiegészítők használata során a MINIMÁLIS A KOCKÁZATA A VÉTLEN DOPPINGOLÁSNAK! Teljes cikk megtekintés
Címkefelhő
- Esszenciális-zsírsavak
- Aminosavak-és-származékok
- Izom
- Táplálkozás
- Supherb
- Karnitinek
- Stretching
- Kreatinok-(tartalmú-készítmények)
- BeaCo
- Alkar-csukló-kéz
- Sportorvos lexikon
- Étrend-kiegészítés
- Leggyakoribb betegségek
- utazás
- Neydharting
- Emésztő-és-immunrendszer
- Sportitalok-gélek
- Zsírok (lipidek)
- sportgenomika
- Könyök
- Utazás-időeltolódás
- Walmark
- Tiltott teljesítményfokozás
- testmozgás fontossága
- Étkezési stratégiák
- Nutrixxion
- Aminostar
- Hymato
- Ízületvédők
- Kedvezőtlen változások
Bejelentkezés
Szavazás