A fittnesztermekbe először lelátogató fiatalokat néhány héten belül megkörnyékezik a dílerek és tájékozatlanságukat kihasználva, rögtön nyakukba sóznak általuk nélkülözhetetlennek minősített étrend-kiegészítőket ill. doppingszereket. Ezekről nem mondják el, hogy a látványos izomgyarapodást mellékhatások sokasága és visszafordíthatatlan egészségkárosodás követi, ami alattomos módon nem azonnal, hanem esetleg csak évek múlva jelentkezik.

Mérhető mellékhatások

Ez a néhány évtized elegendő volt arra, hogy lemérjük, hogy a doppingolásnak volt-e mellékhatása. Természetesen nagyon nehéz olyan visszatekintő, összegző tanulmányt elkészíteni, hogy a 70-es évek feltételezett doppingszedői jelenleg milyen egészségi állapotban vannak - ha egyáltalán élnek még -, mert senki nem válaszol olyan kérdésre, amelyek a megszerzett olimpiai és világbajnoki érmek hátterét firtatják. A birtokunkban lévő orvosi leletek, adatok ér kórtörténetek tanulsága szerint azokban a sportágakban, ahol néhány évtizeddel ezelőtt feltételezhető volt a masszív anabolikus-szteroid szedés, feltűnően több a krónikus, degeneratív megbetegedés, mint az átlag populációban.

Különösen a máj betegségek, a vese, a tüdő, a szív és érrendszer megbetegedései szembetűnőek. Szignifi­kánsan magasabb ebben a körben a kábítószer-élvezők és alkoholisták ará­nya, a pszichés problémákkal kezeltek és az agresszív magatartásúak száma. Sajnos nagyon sokan fiatalon hunytak el e neves sportolók közül, ami nehe­zen magyarázható mással, mint a kont­rollnélküli szteroidok tartós alkalma­zásával.

Ezek a tények szinte maguktól ad­nak választ arra a kérdésre, hogy miért tilos a dopping és miért szankcionálják annak alkalmazását. Látjuk tehát, hogy ebben a kérdésben főleg az egészségügyi szempontoknak kellene érvényesülni. A sport mindenre meg­tanít, örülni, győzni, de veszíteni is. Ezért érthetetlen az, hogy az örvende­tes módon szaporodó sportklubok, fittnesz- és aerobiktermek látogatói közül egyre többen gondolják úgy, hogy tel­jesítményüket és testüket valamilyen mesterséges eljárással vagy szerrel pró­bálják meg felpumpálni. Tehát a rend­szeres sporttevékenység életformánknak egy része, és ezért nem fér bele az, hogy időről időre akár „kúraszerűen" is valamilyen teljesítménynövelő szer­rel turbósítsuk fel ezt a folyamatot.

Meddig hat?

Ezek a szerek ugyanis csak addig hat­nak, ameddig az illetők szedik őket. Ha a kúra végén abbahagyjuk a gyógyszer­szedést, csak a teljesítményünk és az izomzatunk megy vissza majdnem ugyanarra a szintre, mint ahonnan elkezdtük, a mellékhatások viszont saj­nálatos módon összegződnek, és soha nem múló sebet ütnek szervezetünk érzékeny rendszerén. A szervezet ugyanis az indokolatlan gyogyszerszedésre különböző reakciókkal válaszol. Ez főleg két mechanizmusban nyilvá­nul meg: az egyik mechanizmus az in­dokolatlanul magunkhoz vett gyógyszerek minél gyorsabb eltávolítása, a másik kívülről magunkhoz vett gyógyszert vagy hormont termelő szerv működésének felfüggesztése. Előbbi esetben a kiválasztó szervek ak­tív enzimatikus úton távolítják el a szervezet : számára felesleges anyago­kat, melynek kapcsán egyrészt majdnem annyi energiát vesztünk, mint amekkorát állítólagosan a gyógyszerek hoznak másrészt pedig az abnormális mennyiségben beszedett hormonok kiválasztása során az adott szerv mara­dandó károsodásokat szenvedhet. Az anabolikus szteroidok kiválasztása miatt nem ritkák a máj különböző be­tegségei, mint például a májzsugor, májtumor, de leírtak már veserákot is kétévi szteroidszedés után. Utóbbi esetben a tumor a szervezet az úgyne­vezett élettani visszacsatolás következ­tében megszünteti vagy felfüggeszti bizonyos szervek működését, az törté­nik, hogy a külsőleg magunkhoz vett anabolikus szteroidok bizonyos agy­központoknak azt az információt nyújtják, hogy szükségtelen a külön­böző hereműködést fokozó és a saját hormontermelést kiváltó, serkentő hormonok termelése, mert az anabolikus szteroidok azt az érzetet keltik az agyközpontnak, mintha azokat a here­szövet termelte volna. Ennek követ­keztében egy idő után a saját here által termelt tesztoszteron mennyisége drá­mai módon lecsökken, már néhány hónapos szedés után herezsugor, a pénisz megkisebbedése, később terméketlenség következik be. Sajnos ezek nem kitalációk vagy elijesztésként szánt frázisok, ha­nem ahhoz a doppinginformációs szol­gáltató vonalhoz intézett kérdéseknek, véleményeknek és kommentároknak a tapasztalata, amely sok éve működik, és rengeteg tragikus esettel találkozott ebben a témában. Termé­szetesen ezeket az ijesztő eseteket a ha­talmas hasznot húzó nepperek nem fogják elmondani a gyanútlan áldozatnak, mert nekik kizárólag a profitszer­zés a céljuk. Láthatjuk tehát, hogy van miért tiltani a doppingolást még akkor is, hogyha ennek nem mindig tudunk érvényt szerezni a szabadidősportban. A másik fontos szempont, ami miatt a doppingolást tiltjuk, a verseny kapcsán történő indokolatlan előnyszerzés, il­letve a sporthoz kötődő pozitív attitűdök és a fair play megsértése. Sok sportoló arra hivatkozik, hogy ő kizá­rólag csak azért doppingol, mert köz­tudomásúan a vetélytársai is doppin­golnak, és nem akar lemaradnia ver­senyzésben. Pontosan ezért kell az ellenőrzéseket folytatni, mert az ellenőrzés soha nem az adott versenyző ellen irányul, hanem inkább számára nyújt biztonságot azzal, hogy a vetélytársakat is ellenőrizzük, és aki nem doppingol, annak az ellenőrzéstől nincs félnivalója. Mint látjuk, a dop­pingolás tiltásának két legfontosabb szempontja másként érvényesül a ver­senyzésben és a szabadidősportban. Előbbiben az egészségkárosodás veszélye minimalizálható, hiszen a sportolók szűk profirétegét elvileg jól szervezett és jól képzett sportorvosok szolgálják ki, és biztosítják azt az egészségügyi hát­teret, ami a kötelező vizsgálatok és a sorozatos orvosi ellenőrzések révén már korán ki tudja szűrni azokat a rej­tett tüneteket vagy kezdődő betegsé­geket, amik az esetleges gyógyszersze­dés következményeiként megjelenhet­nek. A versenysportban, főleg a fair play megsértése miatt aggódnak a versenyzők és felkészítőik hiszen szá­mos esetben előfordult, hogy azonos tudású versenyzők közül csak egy hajszállal jobb a másik, akiről - bár a dop­pingvizsgálat eredménye negatív lett - ­az adott sportág berkeiben mégis köztudomású volt, hogy tiltott szerek sze­déséhez folyamodott, csak jobb szak­embert, jobb labort vagy jobb mód­szert talált e tevékenység elfedésére. Rettenetesen bosszantó lehet, hogy többéves munka ilyen un-fair cseleke­det miatt veszik kárba.

Más a helyzet a szabadidősportban, ahol ha valaki a maga örömére építi izomzatát, vagy vesz részt aerobik ­edzésen, és itt nem a fair play elvét sér­ti meg azzal, ha a gyorsabb izomnö­vesztés érdekében valamilyen hormont szed, hanem az egészségét teszi komo­lyan kockára, mert sajnos a szabadidő­sportot űzők túlnyomó többsége mö­gött nincs sportorvosi háttér vagy ha van is, eszébe sem jut igénybe venni azt. Tisztában vagyunk azzal, hogy aki doppingszert szed, az nem bűnöző, legfeljebb tájékozatlan, és ezt a tájékozatlanságot nagyon sokan igyekszenek „kihasználni".

Sokan felvetik azt a kérdést, hogy a doppingszer szedést liberalizálni kellene, magyarul megengedhetővé kell tenni a doppinghasználatot, hiszen a közönség a produktumra kíváncsi, és nem arra, hogy ezt az illető hogyan éri el. Egyes orvos szakértől vélemények szerint a versenyzői teljesítmények olyan szintet értek ma már el, ahol egyenesen jóté­kony hatású lehet a kis mennyiségben adott doppingszer - esetleg még anabo­likus szteroid - adása is. Sőt vérszegény versenyzőknél a ma oly gyakran emlegetett vörösvérsejt képzést fokozó anyag, az erythropoietin szedése is megengedett tehet. A véleménynek van valóságmagja, és orvosi felügyelet mellett alkalmazott megfelelő adagú szerek valóban alkal­masak a túlfáradás, a sérülés és egyéb negatív jelenségek megelőzésére, azonban ne felejtsük el azt, hogy bármi­lyen indok ellenére ez a dolog még egyelőre tilos, másrészt pedig a doppin­golás korlátozott megengedése ismételten csak esélyegyenlőtlenségez vezetne, hi­szen nagyon sok sportolónak nincs ele­gendő anyagi fedezete arra, hogy méregdrága laboratóriumokat és gyógyszereket megfizessen. További tapasztalat az, hogy a versenyzők ezzel kapcsolatos viselkedése abszolút hetero­gén. Sokan még ott tartanak, hogy az orvos által ajánlott szernek többszörös dózisát szedik be, mert arra gondolnak, hogy két tabletta dupla teljesítmény, nyolc tabletta négyszeres teljesítmény, és csodálkoznak azon, hogy ez nem így ­van. Napjainkban valószínűleg sok eset­ben minded tiltás ellenére mégiscsak va­lamilyen orvosok által felügyelt, korlá­tozott doppingolás folyhat, mert a vilá­gon évente elvégzett 100-120 000 dop­ping minta elemzés kb. 1 %-a pozitív, ami 1000 fölötti esetet jelent, és szinte biz­tos, hogy ezek mögött valami­lyen egészségügyi szaktanácsadói háttér is működik, annál is inkább, mert a modern doppingszerek között olyanok is vannak, amelyeket orvosi segítség nélkül lehetetlen alkalmazni (vagy teljesen őrültnek kell lenni annak aki orvos megkérdezése nélkül ezekhez mégis hozzányúl). Ilyenek többek között a növekedési hor­mon, az erithropoietin, IGF2 és az inzu­lin. Ezekben az esetekben a korlátozás oka feltehetően nem az, hogy a versenyző egészségéért bárki is aggódik, hanem a lebukástól való félelem; a kiürü­lési idők és a megengedett szintek betar­tása. Következésképpen a doppingolást mindig egy szinttel szigorúbban kell til­tani, mint amit elvárunk vagy remélünk. Vagyis ha teljesen tiltom a doppingolást, akkor a szigorú tilalom és a várható szankcióktól való félelem miatt csak korlátozottan és valószínűleg orvosi fel­ügyelet mellett fog történni a doppinglistás. Ha megengedik a doppingolást, ak­kor viszont a dolog parttalanná válna és minden kontroll nélküli, ész nélküli gyógyszerszedés lenne a következménye. Emiatt az elkövetkezendő években még hosszú évekig szükség lesz a dop­pingtilalom betartására.

Csak gyógyszer létezik?

Tudnunk kell, hogy ilyen kategória, hogy "doppingszerek", nem létezik. A doppinglistán levő szerek mindegyike valamilyen betegség vagy tünet kezelé­sére, gyógyítására használt gyógyszer, mely attól válik doppingszerré, hogy nem az orvosi előírásnak vagy javallat­nak megfelelően használják. Például a keringés gyorsítására, a vérnyomás emelésre használt stimulánsok eseté­ben felfedezték, hogy a fáradtságküszöb kitolásával a versenyző jobban terhel­hető. Az effedrinnek helyi nyálkahár­tyalob csökkentő hatása van. Ez az effedrin vagy származékainak egy orr­cseppbe történő bevitele például az orrnyálkahártya gyulladását csökkenti. Más gyógyszerekkel kombinálva alkal­mas a megfázás tüneteinek enyhítésére. Amikor egy versenyző verseny alkalmá­val figyelmetlenül olyan szert szed be, amitől valamilyen betegségének tünetei csökkennek ugyan, de a gyógyszerben levő valamelyik komponens dopping listás, akkor sajnos a doppingolás vétsé­gét követte el, mert vizsgálat alkalmával nem azt kutatjuk, hogy mi módon ke­rült be a szervezetébe a listán szereplő szer, hanem azt a tényt regisztráljuk, hogy az ott volt és alkalmas valamilyen teljesítmény növelésre. Egy profi ver­senyzőtől és felkészítő csapatától jogosan várhatjuk el, hogy ilyen apróságokra is odafigyeljen, mert természetesen egy adott tünet kezelésé­re számtalan más alternatív gyógyszer is létezik, amely nem tartalmaz dopping­szert. A szabadidősportban résztvevőkre az ilyen gyógyszer nem jelent ve­szélyt doppingolás szempontjából, hi­szen ők nem sértik meg ilyenkor az esé­lyegyenlőség elvét. A szteroidok ugyancsak gyógyszerek, és olyan esetekben al­kalmazandók, mikor a hereműködés va­lami ok miatt leállt és a hereszövet által termelt hormont pótolni kell. Alkalmaz­ható továbbá legyengült szervezet esetében roborálásra vagy idősek életfunkció­inak erősítésére is. Tehát láthatjuk, hogy a gyógyszerek akkor válnak doppingszerré, mikor nem rendeltetésüknek megfelelően használják őket, és teljesítményfokozás céljából visszaélnek velük.