Mint a hírekből hallhattuk bár levált egy porc a térdében, Joó Abigél úgy döntött, hogy vállalja a küzdelmet a vigaszágon. A sportoló komolyan megsérült, ám végül úgy döntött, hogy vállalja a küzdelmet a győzelemért!

A nemrég megjelent, „Teljesítményfokozó sporttáplálkozás" című könyvünk egyik alapgondolata, vezérfonala, hogy - a hazánkban népszerű szemlélettel ellentétben - az élsport és így a sporttáplálkozás célja nem az egészség, nem lehet az egészség. A versenysport területén dolgozó szakemberek és elsősorban a sportorvosok feladata, hogy a terhelésben, a teljesítménynövelésben útmutatást adjanak, úgy, hogy közben segítsenek elkerülni a sportoló ember egészségkárosodását és sérülését. Az élsport hagyományaival, a sport szellemével kizárólag a győzelem és teljesítmény-centrikus megközelítés van összhangban, szemben az álszent (és tévesen Pierre de Coubertin-nek tulajdonított) „Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos!"  megközelítéssel.

Ha elfogadjuk, hogy a versenysport mint komoly tevékenység vallási rituálékra, háborús játékokra vezethető vissza, illetve azokkal rokonítható, és kezdettől fogva megfigyelhető benne a versenyzés, a kiválóságra, emberfeletti teljesítményre való törekvés, akkor nem tarthatjuk kétségesnek, hogy a versenysportban kizárólag a győzelem a fontos - legalább önmagunk legyőzése. A versenysportolók orvosai nem kizárólag a test ,,érdekeit" mérlegelik, és sok esetben a sérült sportolónak próbálják lehetővé tenni a versenyzést átmeneti megoldásokkal. Még akkor is így van ez, ha a későbbi gyógyulását a kezelés negatívan is befolyásolhatja. Ennek az orvosi hivatás elveivel szembemenő gyakorlatnak a megnyugtató etikai feloldása még ma is nehézséget okoz! Joó Abigél vagy Talmácsi Gábor esete - aki sérülten is motorra szállt egy átmeneti orvosi megoldás segítségével, vállalva a maradandó károsodások kockázatát - nem egyedi. A hivatalos egészség-centrikus álláspont és a tényleges gyakorlat tehát éles ellentétben áll egymással, tudathasadásos helyzetet eredményezve a sport kommunikációja, közvetített értékrendje és a valós célok, gyakorlat között. Ez a gyakorlat tipikus, sokan gyulladáscsökkentő injekciókkal vagy fájdalomcsillapítókon, asthma gyógyszereken élve vészelnek át versenyeket - bármi is lesz ennek a későbbi ára!

A sport fogalmának értelmezése a teljesítményfokozás jelentőségét, szerepét is meghatározza, ezért ez a kérdés alkotja nemrég megjelent, „Teljesítményfokozó sporttáplálkozás" című könyvünk egyik gerincét. A legális és illegális teljesítményfokozás között húzott határvonal korántsem látható világosan. Az ezzel összefüggésben felmerülő etikai kérdésekről elkerülhetetlen írni, mivel az ismertetésre kerülő ergogén (teljesítményfokozó) módszerek és anyagok jelentős részénél felmerült már a tiltás lehetősége (pl. kreatin, ekdiszteroidok). A dopping fogalmának pontos meghatározása évtizedek óta várat magára. Cinikusan - és a szakkiadványok definícióját részben idézve - annyit lehet csak elmondani, hogy „dopping az, ami az aktuális doppinglistán megtalálható". A ellentmondások miatt étrend-kiegészítők, étrendi teljesítményfokozó technikák egyaránt bármikor tiltás alá kerülhetnek, és kerülnek is - nemzetközileg elismert szakemberek szerint egy jól megtervezett összetételű sportitalra vagy multivitaminra is ráhúzható bármikor a dopping címke! Még erősebb érv felfogásunk átgondolása mellett az, hogy bizonyos gyógyszerek alkalmazásának tilalma miatt adott esetben nem gyógyulhat optimálisan, a lehető leggyorsabban vagy leghatásosabban, legbiztonságosabban a sportoló. Hangsúlyozva azt a tényt, hogy a dopping alkalmazását teljes mértékben ellenezzük, nem nézhetünk át a jelenlegi hivatalos álláspont ellentmondásos voltán.

A sport terén is tevékenykedő volt alkotmányjogász (K.Gy.) is a régi, elavult és képmutató nézetet képviseli, mint írja, „a doppingolás is olyan társadalmi fekély, mint a prostitúció vagy a korrupció".

Felfogása szerint a tiltás egyik fő érve az egészségvédelem: „kb. tehát ugyanaz, amiért kábítószerrel »önpusztítani« sem szabad. Lassú vagy gyors öngyilkossághoz fűződő alkotmányos jog evidensen nincsen."

A sportoló sérüléstől való védelme mint a doppingtiltás alapja az általános sportorvosi gyakorlat alapján tarthatatlan, képmutató álláspont. Egy neves külföldi professzor a nemrég megjelent, „Teljesítményfokozó sporttáplálkozás" című könyvünkben is ismertetett sportetikai eszmefuttatásában egy olimpiai aranyérmes öttusázó példáját hozza fel, aki saját szavai szerint egészségét adta el az olimpiai aranyért: Achilles-ínrupturáját a fájdalmai kezelésére kapott kortikoszteroid-kezelésnek köszönheti. A való életben - mint Joó Abigél példája is mutatja - az élsportolóknak „alkotmányos joguk" maradandó károsodásokat szerezni, azt kockáztatni vagy meghalni, feltéve, hogy mindezt a törvényes keretek között teszik  -  a minél tökéletesebb gyógyulásukat ellenben nem támogathatják a legfejlettebb eszközökkel és anyagokkal. Jogszerűen károsodhat a sportoló a sportolástól, vagy ha ennek gyakorlata éppen legális - mint 1980 körül -, akkor a !sportorvos! által felírt anabolikus szteroidtól. Utóbbi az említett jogász hipokrita gondolatmenetét követve aktív lassú eutanáziaként is értelmezhető. Jogszerűtlen viszont sok sérülésektől is védő módszert alkalmaznia. A Teljesítményfokozó sporttáplálkozás kötetben felvetett kérdésekkel előbb vagy utóbb szembe kell néznie a hazai szakembergárdának, ahogyan a döntéshozóknak is. A kérdésről és a felvetett problémák megoldási lehetőségeiről könyvünkben olvashat az érdeklődő magyar nyelven először kendőzetlenül, őszintén.

Az élsport célja nem az egészség hanem a győzelem szinte bármi áron. A valódi, teljesítményfokozó sporttáplálkozás elsődleges célja tehát a teljesítmény fokozása, akár az egészséges táplálkozás javaslatainak ellenére is, de célja az is, hogy segítsen elkerülni a sportoló ember egészségkárosodását és sérülését!

ÖNNEK MI A VÉLEMÉNYE ERRŐL? ÍRJA MEG NEKÜNK!